Péteri Nyugdíjas Klub



Klubunk 1987. december 7-én alakult meg 25 fővel, majd pár hónap leforgása alatt a létszám már 100 fő fölé emelkedett. Tagságunk létszáma jelenleg 39 fő. Ezt a közösséget azzal a céllal hoztuk létre, hogy a községben élő nyugdíjasoknak a nekik megfelelő társasági életet biztosítsuk kulturált körülmények között. 
 
Ugyan ebben az évben alakult meg a tagok részvételével a kultúrcsoportunk, ahol nagy lelkesedéssel tanulták, tanuljuk a hagyományőrző jeleneteket, énekeket, verset, és táncot. A próbák fantasztikus hangulatban telnek el, teli vidámsággal, jó kedvvel, és nevetéssel. 
 
Részt veszünk a falu rendezvényein és kapcsolatot tartunk más községek nyugdíjas klubjaival is. Szívesen fogadjuk mások meghívásait, ahol bemutatjuk tudásunkat. 
 
A klub nyitott, szeretettel várunk mindenkit, aki társaságra, jókedve, vidámságra vágyik. Foglalkozásainkat bármikor megnézhetik, tagfelvétel folyamatosan van. Tagdíjunk szinte csak jelképes, de a programokhoz csatlakozó kedvezmények csak a klubtagokra vonatkoznak. 
 
Foglalkozásainkat minden héten hétfőn 17.00 órakor tartjuk a Péteri Művelődési Ház udvaráról nyíló klubszobánkban, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.




Vissza










Rendezvények

2024.04
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  1. 8
  2. 9
  3. 10
  4. 11
  5. 12
  6. 13
  7. 14
  1. 15
  2. 16
  3. 17
  4. 18
  5. 19
  6. 20
  7. 21
  1. 22
  2. 23
  3. 24
  4. 25
  5. 26
  6. 27
  7. 28
  1. 29
  2. 30
  3.  
  4.  
  5.  
  6.  
  7.  



E-hírlevél