"Nyelvében él a nemzet" Alapítvány



A „Nyelvében él a Nemzet” Alapítvány fontosabb adatai:

Székhely:  2209. Péteri, Kossuth Lajos u. 2.

Adószám: 19181644-1-13

 

A Kuratórium tagjai:

Karcsai Éva elnök

Gyurik Anikó alelnök

Petró Éva titkár

Gergyeni Tiborné

Tóth Ágnes

Mihalkó Márta

 

A „Nyelvében és a Nemzet” Alapítványt 1991-ben jött létre, Péteri község általános iskolai tanulóinak nevelését erősítő, valamint a magyar nyelv ápolását szolgáló cél érdekében. A kitűzött cél elérését szolgálják az évente március 15-i ünnephez kapcsolódó, előtte megszervezésre kerülő szavalóversenyek.

A két fordulóban megrendezésre kerülő szavalóverseny az iskolai kereten belül, pedagógusok közreműködésével ünnepélyes keretek között zajlik.

A tanulók novembertől válogatják a verseket, készülnek a megmérettetésre. Ennek során sok szép verssel ismerkednek meg, felismerhetik a magyar nyelv szépségét.

A versek mondanivalóján keresztül mélyül bennük a hazafias érzés és kialakul az identitás tudat.

A versenyen induló összes tanuló jutalomban részesül, természetesen érvényre juttatva a teljesítmény szerinti differenciálást.

Az első három helyezett tanuló az 1848-as szabadságharc emlékére községünkben rendezett március 15-i ünnepélyen értékes és igényes könyveket kapnak, melyet a Kuratórium határoz meg.

 


2017-11-02 09:43


Vissza




Rendezvények

2018.08
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3. 1
  4. 2
  5. 3
  6. 4
  7. 5
  1. 6
  2. 7
  3. 8
  4. 9
  5. 10
  6. 11
  7. 12
  1. 13
  2. 14
  3. 15
  4. 16
  5. 17
  6. 18
  7. 19
  1. 20
  2. 21
  3. 22
  4. 23
  5. 24
  6. 25
  7. 26
  1. 27
  2. 28
  3. 29
  4. 30
  5. 31
  6.  
  7.  



E-hírlevél