Tájékoztató a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésekről

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a 2020. május 18. napjától hatályos 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idejére az ügyintéző-ügyfél találkozások számának, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében több, jegyzői hatáskörbe tartozó államigazgatási eljárás esetén is a korábbi hatósági engedélyezés helyett bejelentéshez kötötte az adott tevékenység végzését, melynek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység.



A változtatás lényege, hogy az engedélyköteles  tevékenységek - egyes kivételekkel - már az elektronikus úton - ügyfélkapu, online űrlap segítségével vagy email útján - történő bejelentést követően gyakorolhatók lesznek, amennyiben a hatóság nyolc napon belül nem tiltja meg a tevékenység végzését.  Abban az esetben, ha másik szakhatóságot is be kell vonni a folyamatba, a határidő 12 napra módosul. Az egyszerűsített ügyintézés csak az eljárást egyszerűsíti, a bejelentésben szereplő tevékenység folytatásához jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése alól nem ad felmentést.


A hatóság többek között akkor tilthatja meg a tevékenység végzését, ha az az egészség, élet vagy a környezet biztonságát veszélyeztetheti, kárt okozhat, továbbá, ha a bejelentés hiányos, vagy visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethet. A határidőn belül megtiltott tevékenység esetén a hatóság - az eddigi szabályok szerint - teljes körűen lefolytatja az engedélyezési eljárást. Az újfajta, úgynevezett ellenőrzött bejelentés nemcsak kisebb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra és magánszemélyekre, de az illetéknek vagy igazgatási szolgáltatási díjnak is csak az ötven százalékát kell befizetni. Amennyiben a rendelet szerinti engedélyeztetésre kerül sor, a díjat a jogszabályban megállapított díj 100%-ára kell kiegészíteni.

 

A rendelet nem terjed ki az alábbi ügycsoportokra:

  1. Anyakönyvi engedélyezés
  2. Határrendészeti engedélyezések
  3. Jármű műszaki vizsga, honosítás, eredetvizsgálat, jármű átalakításának engedélyezése; polgári légiközlekedési és katonai légügyi, vasúti és egyéb útügyi ügyek
  4. Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezése
  5. A  Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a  területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó engedélyezési eljárások
  6. Vezetékjog engedélyezés
  7. Az  épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény IV/A. Fejezete szerinti ügyek, a  nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokkal összefüggő engedélyezési eljárások
  8. Kisajátítási eljárások, kisajátítást megelőző előmunkálati engedélyezési eljárások, bányaszolgalmi ügyek, valamint útlejegyzésre és korlátozásra, kártalanításra irányuló ügyek
  9. Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezése
  10. Földügyi és földforgalmi eljárások
  11. Erdő igénybevételével összefüggő ügyek
  12. Termőföld más célú hasznosításával összefüggő eljárások
  13. Fertőző állatbetegség gyanúja vagy annak megállapítása esetén szükséges engedélyezési eljárások
  14. Gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerhatósági engedélyezések
  15. Megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti minősítési eljárások
  16. Bányászati igazgatással összefüggő engedélyezési eljárások
  17. Veszélyes hulladékkal és szennyvíziszappal kapcsolatos tevékenységek engedélyezése, védett állat- és növényfajokkal összefüggő engedélyezési eljárások
  18. Köznevelési nyilvántartásbavételi és engedélyezési eljárások.

 

A kormányrendelet 3. § (1) bekezdése alapján a Péteri Polgármesteri Hivatal a jegyzői hatáskörbe tartozó államigazgatási ügyekben a bejelentések fogadására a

 

bejelentes@peteri.hu

e-mail címet biztosítja.

 

A rendszer a beérkező bejelentésről az ügyfél részére automatikus elektronikus visszaigazolást küld.

 

Tájékoztatom, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei által a bejelentések fogadására szolgáló e-mail címek a kormanyhivatal.hu/hu/pest honlapon lesznek közzétéve. A Kormányhivatal főosztályai a bejelentes@pest.gov.hu e-mail címen, a járási hivatalok pedig bejelentés.[járásszékhely neve és „jaras" egybe írva]@pest.gov.hu (pl. beielentes.monorjaras@pest.qov.hu) e-mail címen fogadják a kormányrendelet hatálya alá tartozó bejelentéseket.

Felhívom szíves figyelmét, hogy amennyiben jogszabály a kérelem benyújtására kizárólag elektronikus űrlap formátumban való benyújtást engedélyez, a bejelentésre is kizárólag ezen az úton kerülhet sor.

 

Péteri, 2020. május 18.

 

Losonci László

jegyző

 


2020-05-18 08:34


Vissza






Rendezvények

2020.08
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5.  
  6. 1
  7. 2
  1. 3
  2. 4
  3. 5
  4. 6
  5. 7
  6. 8
  7. 9
  1. 10
  2. 11
  3. 12
  4. 13
  5. 14
  6. 15
  7. 16
  1. 17
  2. 18
  3. 19
  4. 20
  5. 21
  6. 22
  7. 23
  1. 24
  2. 25
  3. 26
  4. 27
  5. 28
  6. 29
  7. 30
  1. 31
  2.  
  3.  
  4.  
  5.  
  6.  
  7.  



E-hírlevél